Miért nem tudok aludni? Részeg vagyok a csendtől.
Ha magamnak zümmögök, teljesen éberen a dohos szobámban, ez csak az üresség érzetét kelti bennem
Miért nem tudok aludni? Mióta láttalak, az oldalamon magammal alszom, szemeimet a nedves padlón tartva

Szembenézve a tényekkel, nem akartam szembenézni velük, én csak érzéketlen vagyok.
Elfeledve éppen egy pillantásig, bámultam rád, hangtalan

Aludni akarok, de félek az ébredéstől.
El akarlak felejteni.
Milyen önző képtelenség.
Hívom a neved és a csend az őrületbe vezet.
Sikítottam a melegség hiányába, ahogy megragadtam vékony vállad.
Szembenézve a tényekkel, nem akartam tudni róluk, szívem álmai.
Visszatartottam, ahogy haraptam ajkam; tudtam ott nem volt értelme a könnyeknek.
Ahogy ott állok, egy hang van mögöttem.
Habár kifogások te kiköpted, nem érdekel.
De amiért te ott voltál mielőtt szemeim magányosan néztek, nem tudtam megtenni egy egyszerű dolgot.
Annyira utáltam magam, meg tudtam volna halni.

Te vagy az egyetlen, aki nevet adott nekem. Kérlek, nem fogsz maradni így az oldalamon?
Te vagy nekem egyedül és csak, az „anyám”

Az élénkvörös festékkel, felrajzoltam a körvonalad a fehér falra
Préselve a még meleg arcom a tiedhez, csendesen nevetek.
Nagy könnycseppjeim befedni látszottak téged és éreztem amint eggyé váltunk.
Mikor becsukom szemeim és a melegség eltűnik, a te oldalad által leszek.